Ability park, az érzékenyítő világ
Újra megnyílt a világ egyetlen érzékenyítő vidámparkja, az Ability park. A Millenáris (Jövő Háza) „C” pavilonjában február elseje óta nagyüzemben, mégis barátságos mosollyal várják mindazokat, akik többet akarnak megtudni a fogyatékkal élők hétköznapjairól, azokat, akiket nem riaszt el a vakok fehér botja, a mozgáskorlátozottak kerekesszéke, a siketek jelbeszéde.
Bárki belecsöppenhet mindenféle kockázat és mellékhatás nélkül e „távoli”, mégis az emberi léttől elidegeníthetetlen (az évszázadok alatt mégis elidegenített) világokba, pontosítsunk – életállapotokba. Éles szituációkban lehet itt megtapasztalni, milyen látás nélkül átbotorkálni egy szobán (detektív feladatokat teljesítve), milyen kerekesszékkel nekivágni egy küszöb „magasának”, milyen jelnyelvvel elmondani mindazt, ami másoknak, hangzó szavakkal magától értetődőnek tűnik.

A képességek próbája
 

A park munkatársainak legfőbb törekvése nem a világmegváltás, csak annyi, hogy az ép emberek a legrosszabb hozzáállástól, a közönytől, s a ló másik oldalától – a sajnálattól valamint a pátosztól is megszabaduljanak, mely körbeveszi a másképp élőket. Abban bíznak, hogy akik egyszer kipróbálják a görszékes szlalomot vagy a székkel lépcsőzést a személyi segítő pályán, a vakon öltözködést a paralimpiai öltöztetőben, az értelmi fogyatékosok szabálykereső játékát a Csodavárosban, azok, ezen „megpróbáltatások” után, ha nem is keresik a fogyatékkal élők társaságát, de az életben legalább (véletlen találkozásaik alkalmával) normálisan viszonyulnak (szólnak, nyúlnak) hozzájuk, néznek rájuk, beszélnek róluk.

Egy a világunk
 

Senki nem vár csodákat a parktól, de annyit igen, hogy a fogyatékkal élő munkatársakkal való közvetlen kapcsolat elindít a látogatókban egy egészséges eszmélési, ráérzési, gondolkodási folyamatot, melynek végén a sérült nem mint csudabogár, nem is mint sérült, hanem, mint ember jelenik meg világképükben.

Semmi meta, de kommunikáció
 

Ebben sokat segíthet az a tény, hogy az Ability park munkatársainak zöme érintett valamely fogyatékosságban. Mennyivel hitelesebb a szagolós, tapintós játék (memory), ha a játékvezetőnek magának is a tapintás az egyik legfejlettebb percepciója. Mennyivel hitelesebb, ha siketek tanítják nekünk a jelnyelv gesztusait, ha vakok vagy gyengén látók rakják ki nekünk a Braille-írás kódbetűit, ha mozgássérültek vezetnek végig egy nem is túl nehéz kerekesszékes labirintus poklán, ahol könnyen lehorzsolható a kezek bőre, ahol egy kanyar, lehet, csak tizedszerre sikeredik, ahol még ki is borulhat a székből az, aki túl vehemens vagy szeleburdi.

Ki itt belépsz...
 
Kanyarodni tudni kell!
 

Ez a vidámpark gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt „szólni” akar. Mert megálmodói hisznek benne, hogy az előítélet-mentesebb ifjak, és a megcsontosodottabb látásmóddal bíró idősebb korosztály is érzékenyíthető. Legalább arra az empátiás szintre eljuttathatók, hogy nem mosoly ül az arcukra, ha egy gyengén látó falnak botlik, nem viszolygás fogja el őket, ha egy esztétikus fül mögött hallókészüléket látnak, minek gazdája furcsa hangokat hallatva gesztikulál, nem fordulnak el rémülten, ha valakinek a végtagjai nem úgy állnak, mint a túlzott testkultusz évezredében azt elvárják, s nem menekülnek az utca túloldalára, ha egy Down-kóros csoport közeledik feléjük. A közöny, az untig ismételt elidegenedés posztmodern korában már ez is kisebb csodának számít. Ehhez a szemléletmódosulási csodához azonban el kell zarándokolni az Ability parkba, ahol minden segítséget megkapnak a látogatók, hogy átlépjék félelmeik, fenntartásaik Rubiconját.

Így formálódik a gondolat!
 
[ Novák Valentin ] 2007-02-08 11:00:00