A filmszakma Noé bárkája
A 38. Magyar Filmszemle nyitónapján, január 30-án estig 22 ezer jegyet adtak el a Mammut és az Uránia Nemzeti Filmszínház pénztáraiban, eddig 57 előadás teltházas, 17 pótvetítésre is szükség lett.
Tömeg, fotósok, nyüzsgés, hőség. Kedd este, bár nem esett özönvízszerű eső, a budapesti Kongresszusi központban – a szakma bárkáján - összegyűltek a magyar film neves képviselői. Hogy a helyszínen jelenlévő kereskedelmi csatorna egyik kedvelt szóhasználatával éljek, valóságos „sztárparádét” vonult fel. Persze nem látjuk őket nap mint nap a tévében (mert manapság ez a leggyorsabb út a sztársághoz), de azért az ember szeme mégis csak megakad olyan élő legendákon, mint Jancsó Miklós, Szabó István, Sára Sándor, Mészáros Márta, Makk Károly, Tóth János vagy Ragályi Elemér. A náluk fiatalabb középgeneráció is képviselte magát, elég, ha csak Kamondi Zoltán, Gárdos Péter, Fekete Ibolya nevét említjük. És akkor még nem is beszéltünk az olyan színészóriásokról, mint Törőcsik Mari, Garas Dezső, Jordán Tamás és Kállai Ferenc.

Tömeg, nyüzsgés a Filmszemlén
 

A késés már megszokott tény ebben a szakmában. Ezért a kezdés nem lepett meg. A szervezés korrektsége viszont igen. Egyetlen olyan malőr nem fordult elő, amely negatív szempontból emlékezetessé tette volna a megnyitót. A szokásos bevezető mondatok után, melyeknek közzétételét Grunwalsky Ferenc és Hiller István vállalta magára, következtek a szemle főszervezőjének, Janisch Attilának pillanatai, aki egykori tanárának, Fábri Zoltánnak ajánlotta az egy hetes mustrát. A rendező egyedülálló életműve előtt egy rövid dokumentumfilmmel tisztelegtek, melyekben felelevenítették filmjeinek leghíresebb jeleneteit. Jó volt újra látni ezeket a híressé vált képsorokat. Az olykor halk kacagásban feltörő közönség is hasonlóan reagált. Következtek a díjazottak: Máthé Erzsi életműdíjat, Herskó János és Szabó István a Magyar Mozgókép Mestere elismerést kapta meg, őket fogadta a legnagyobb ováció. A díjak átvételét rövid filmrészletek előzték meg, melyekben felidézték pályájuk egy-egy állomását. Tíz perc szünet után mindenki izgatottan várta, hogy vajon mikor fog végre elkezdődni a nyitófilm. Kiderült, újabb tíz perc múlva, ugyanis előtte még várt ránk egy meglepetés: Ez M. Tóth Géza rendkívül ötletes és humoros Maestro című rövid animációs filmje, mely eddig 39(!) különböző fesztiválon nyert díjakat, és az esetleges győzelem az idei Oscar gálán a sikersorozat betetőzése lenne. Emellett lecsendesítené azokat, akik netán szkeptikusak a magyar animáció jövőjét illetően. Mindezek után jöhetett a film.

Maestro
 

Sándor Pál idestova tíz éve nem készített filmet, ezért nem véletlen, hogy a bemutatót oly nagy várakozás előzte meg. A Noé bárkája egyfelől olyan, mintha az elmúlt évek magyar filmjeinek bárkája lenne. Felvonultak benne mindazok a karakterek, akiktől színesebb lett az elmúlt évek magyar filmes palettája. Természetesen az olyan csontig lerágott figurák sem hiányozhatnak, mint Mucsi Zoltán, Scherer Péter, vagy Badár Sándor. Furcsállom is, hogy Csányi Sándor divatos arcával nem éltek a készítők. Másfelől meg olyan a film, mint egy magatehetetlen öregember, aki váratlanul belecsöppen ebbe a gyorsan változó modern világba, és ugyan próbál alkalmazkodni, de ez nehezen sikerül neki. Próbál alkalmazkodni, fiatalos, lendületes lenni, de a próbálkozások nagyon erőltetettek. Sándor Pál, amit lehet, igyekszik belesűríteni, és emiatt olykor nagyon szétcsúszik a film. Belevisz egy kis szocio-drámát, hiszen a főszereplő egy tévé vetélkedő ötmilliós fődíját szeretné megnyerni, de ehhez magával kell vinnie hisztis unokáját is. Aztán belerak még némi életörömöt is, hiszen azért nincs veszve minden, a szomszédok és a bérház lakói pedig rendszeresen kiabálnak, káromkodnak, őrjöngnek, ezzel is enyhítve a hétköznapok feszültségét. Sok olyan jelenet van a filmben, melyek elkerülhetetlenül eszünkbe juttatják Fellinit. Ez az életöröm ábrázolás is valami olyan akar lenni, de hangsúlyozom, csak akar lenni. Ahogy a média bemutatása is, kiknek támogatása ebben az esetben úgy látszik elkerülhetetlen volt. És akkor még nem is említettem az utcai motorosokat. Sándor Pál szereti Budapestet, ez nyilvánvaló. Három sorral előttem azonban ült valaki, aki szintén imádja fővárosunkat, és ezt az érzést jobban meg tudta ragadni filmjeiben. Szabó Istvánról van szó. A Noé bárkája tarka, képileg nagyon változatos film, de valahogy nem áll meg a lábán. Egyedül Yonderboy zenéje, és a fentebb említett zseniális színészek tartják össze, és teszik rövid ideig emlékezetessé.

Kállai Ferenc és Garas Dezső a Noé bárkája című filmben
 

A vetítés után, a hagyományokhoz illően, az alkotók bemutatása következett, akik annyian voltak, hogy szinte alig fértek fel a pódiumra. A vastaps itt is a leghíresebbeket fogadta. A közönséget pedig az ünnepi fogadást szervező kereskedelmi csatorna fogadta. Egy valami azonban kimaradt: senki sem nyitotta meg hivatalosan az eseményt. De ez nem is számít, hiszen mindenki tudta, illetve tudja: elkezdődött a 38. Magyar Filmszemle!

 
[ Zalán Márk ] 2007-02-02 09:36:00