Payerimreség
Payer Imre a Ködlámpában, 2006. szeptember 25.
Payer Imre jött, látott és (meg)győzött. Vörös ingben, vörösinges fellépéssel. Karjaival széthajtotta az áporodott levegőt, jobban lásson minket, s mi közelebb kerüljünk hozzá. Szózatra nyitotta száját, és nem volt menekvés! Versben áztunk, verstengerben lubickoltunk, melyben fehér cápa úszott, maga Payer–ragadozó–Imre, aki elvette józan eszünket, öntudatába oldotta jámbor lényegünket jó egy órára.
Rövid, sokértelmű felvezetője után belevágott versszínházába.

Payer Imre szerepében Payer Imre
 

(Payer nem cseveg senkivel az estjein. Ahogy kifejti – egy beszélgetős est régimódi, író–olvasó találkozó jellegű. Ennél – szerinte – sokkal fontosabb a produkció, az előadás stílje, amibe belead apait, anyait. Koncepciója alapján a művészetbe oltott agresszió egyfajta túlélési stratégia. Valaki történelmet akar csinálni, ő, mint fogalmaz – MŰVÉSZETET. A művészetcsináláshoz azonban elengedhetetlen a hatás. A jelen követeli ezt ki. Számára a diskurzust a felfokozott tudatállapotban kimondott szó, s a hallgatóság reakciója jelenti. Payer végső soron egy posztmodern sámán!)

S valóban – Payer és a hallgatók elegye robban itt! Nevetés, vigyor, meghökkenés, elgondolkozás, homlok-ránc. Ahány néző, annyi moderátor. Ő a mimikákra válaszol egy-egy újabb sorral. Élvezettel mardos belénk, de valahogy mi sem húzzuk el tagjainkat…

S valóban – Payer és a hallgatók elegye robban itt! Nevetés, vigyor, meghökkenés, elgondolkozás, homlok-ránc. Ahány néző, annyi moderátor. Ő a mimikákra válaszol egy-egy újabb sorral. Élvezettel mardos belénk, de valahogy mi sem húzzuk el tagjainkat…

Payer nem kíméli olvasóját. Korokat mos össze. Posztmodern avagy neoreneszánsz versei megfeszítik Krónoszt. Szinte mindegyik verse „vírus az idő testében”. (A kifejezést lásd: Pisaro című versében). Azaz felkiáltójel. Megállásra ösztönző vokáció. Payer mondani akar valamit, nem úgy mind sokan mások, akik csak beszélnek. Payer azt akarja mondani, hogy működik valami korokon átívelő, egyetemleges, emberi téboly ókortól napjainkig. A homo sapiens mozgatórugója nem más, mint a VÁGY tébolya. A vágy tárgya pedig a másik leigázása: izommal, ésszel, fallosszal…

Payer posztmodern képhasználatában, szövegépítkezésében, ugyanakkor neoreneszánsz, hiszen a klasszikus kultúrák sok hozadékát beépíti vers-jelenében, így tágítva időt, teret, képzeletet. A klasszikus versformákat, verstárgyakat újraértelmezi. Antik hősei a jelen Bábelében tenyésznek és enyésznek. Buszon, villamoson, autóban, számítógép előtt vibrál s lényegül át a mítosz.

Az est felépítését jól nyomon követhettük, miközben az „életünkért”, szuverenitásunkért küzdöttünk. Az első blokkban a költészeti beállítottság dominált, egyfajta újreneszánsz lenyomat keletkezett jobb agyféltekénkben. Ezt követte egy erős jelen-hatás, egy „én is a földön élek”-szerű odamondás társadalomról, magánéletről. Mindezt játékos blokkal oldotta Payer Imre, hogy mindent leigázzon a talonverssel, a Fehér cápával.

Kapcsolódó linkek:
   • Payer Imre a gyerekvers műfajáról
   • Payer Imre költészeti esszéje II.
   • Payer Imre költészeti esszéje I.
   
[ Novák Valentin ] 2006-10-04 10:23:00