Hány Shilling egy KGB-s rejtjel az Aranyember szerint?
Művészetek Völgye 2006. IV. jelentkezés
Miféle nehézségekkel kell szembenéznie egy völgylakónak, ha el szeretne jutni a Krétkörre, a Szputnyikra? Hol tartanak a "korculások"? Mire képes Íva Bittová egy hegedűvel? - Molnár Csaba írásából ez is kiderül.
A Völgynek számos mumusa van. Ilyen például a ravasz tekintetű ellenőr vagy a túl kemény szívű rendőr. Késő este van. Völgyautónk, mely óvatos tempóban csorog át Monostorapátin, elöl mindkét biztonsági öv becsatolva, hátul két stopossal, megállíttatik. Teljesen hiába.
A két stoppos nem illegális menekült és nem is terrorista; autónk nem lopott, abszolúte a sajátunk és minden felszereltsége megvan; mi pedig nem vagyunk alkohol által még kis mértékben sem befolyásolva. Mehetünk. (persze az alvázon kapaszkodó, kissé összeborzolt frizurájú james bondot nem vették észre) Másnap a sajtóirodán panaszolja egyik munkatársunk, hogy megállították völgyautójával és megszondáztatták. Teljesen hiába.
Amúgy a Kapolcson posztoló rendőrök udvariasak. Szerintem a felkészítésükkel lehet a baj. Ha esetleg elmondanák nekik, hogy a völgyautó jelzéssel jobbára azok közlekednek, akik valamiféle munkát végeznek a Völgyért, talán nem fecsérelnék ránk a drága időt és a bírságoló cetlit sem, mint tették ezt háromszor is néhány évvel ezelőtt, amikor gyors interjúra kellett beugrani egy-egy helyszínre. Akkor is leírtam és most is leírom ezeket a kis kellemetlenségeket okozó visszatérő jelenségeket. Meglehet, teljesen hiába.
A szúnyogcsípés többnyire nem halálos, csak a viszketés zavaró.
Ennyit a hétköznapi jelenségekről. Hamarosan komolyabb égi jelenségről esik szó, de addig még néhány mondat a legfőbb mumusról: az időjárásról. A rekkenő hőség néhány határozott viharpofontól elveszítette előbb az önbizalmát, majd leszálló légszomja keletkezett és végül a világbajnoki címének is búcsút mondhatott. Totális KO-s vereséget szenvedett. A találkozó lefújásáig sem sikerült talpraállítani. Hordágyon vitték el, piciny emlékfoszlányok képében.

Ess, eső, ess!
 

Így történhetett meg, hogy a zokogó ég miatt már a második Krétakör előadás maradt el. Egyre kevesebb reménnyel tetetjük át jegyeinket a következő napra. Hiszen majd' mindenki ezt cselekszi. A műsorfüzetben pedig egyre nagyobb súllyal áll a fenyegető mondat: "Az előadásra 200 nézőt tudunk beengedni."
Eljött az utolsó előtti este, és íme nem esik. Sőt a bongyor felhőzet simogatóan langyos levegőt ringat a Szputnyikot őrző medencében. De azért hétréteg ruhában és szponzorált ülőpárnákkal a kézben állunk a kordonnal szemben. A taliándörögdi "űrállomást" hívja a köznyelv Szputnyiknak. Az éppen olvasott Murakami Haruki regényből tudom, hogy a szputnyik útitársat jelent. A kordon egyébként egyetlen kis könnyű műanyag szalagból áll, csak nem az van ráírva, hogy Police. A kordon még áll három nehéz, ám igen kedves őrből. Egyikőjük különösen beszédes. Ő már 1978 februárjában, mikor átadták az űrfigyelő bázist, őr volt itt. Több, Tapolcáról ideköltözött emberrel együtt ő is úgy képzelte, hogy "életfogytig" itt fog dolgozni és kicsiny családjának itt lesz a jelene és jövője ezen óriási égre meredő korongok alatt. De nem így lett, mert a szocialista baráti országok megbonthatatlan szövetségét és világbékét őriző megtörhetetlen erejét az idő könnyűszerrel átugrotta. Eme könnyed szökellés eredményeként váltak emlékekké és archív fotókká, filmekké, zászlókká, ereklyékké, történelmi fejezetekké a szocialista tábor vezetői és (meg)vezetettjei és az ő cselekedeteik az utolsó mozdulatig. Megcselekedték 1978-ban ezt az építményt, amit a sajtó máig űrállomásnak, jobb esetben űrfigyelő központnak nevez. De már ez is csak egy emlék. Nem üzemel. Pedig beszédes őrünk szerint - aki még nem emlék, de annál inkább archívum - csak annyi történt, hogy lekapcsolták az áram főkapcsolóját. Minden műszer és gép ugyanúgy munkára kész, mint eddig, csak alusznak. Ők meg őrzik, hogy az objektumot szét ne hordják a benne felhalmozott színesfémért.
Hátha jön valaki, aki felébreszti a monstrumot. Mindennapi néma imádság vibrál a levegőben.

Szputnyik
 

Őrünk sok különös dolgot mesél. Társai nevetve mondják, hogy vigyázzunk a szavaival, mert nagy költő. Nemhiába hívják Aranynak, de errefelé mindenki csak Aranyembernek szólítja. A faluból betonszelvényekből álló út vezet az objektumhoz. Hosszú őrsétái során kiszámolta, hogy ez bizony 2250 méter. Az épületen lévő parabola ernyő alatt egy vadgalamb pár fészkel. Néhány emelettel felettük pedig egy vércse pár és azok felett egy sólyom pár. A ragadozó madarak soha nem bántják azt a gerle párt. A két másik őr helyeslőleg bólogat. Egyszer meg látott itt egy albínó verebet, de szegényke hiába próbált a többiekkel együtt megülni, mindig elzavarták. Egy nap aztán eltűnt a fehér veréb. Egyébként ezt az objektumot üzenetek küldésére használták. A testvéri országokban vannak telepítve a hasonmásai. Abban az időben ezek a testvéri országok körbe voltak véve szörnyű ellenségekkel, akik alig várták, hogy elfogjanak egy-egy baráti üzenetváltást. Hát ezért találták ki és telepítették ezeket a "szputnyikokat". Nem lehetett már megkockáztatni, hogy elfogják a sötét szemüveges ügynököket a gallérhajtókába varrt üzenettel, vagy hogy megcsapolják a K-vonalakat. Amikor egy fontos elvtárs meghozta a még fontosabb üzenetet, akkor begerjesztették a rendszert. Egészen 6-8 gigaherzig felcsűrték a rezgést - ezért volt szükség akkora hűtésre - és mikor elérték a kellő fokozatot, kilőtték mondjuk Kubába a fontos mondatot. Már alig látjuk az Aranyember arcát, időközben teljesen besötétedett, mellettünk nagy tömeg. Náluk is ülőpárnák vannak. Szorosan körbevesznek minket. A könnyű műanyag szalag leereszkedik a lábunk elé. Szemben velünk a háromszintes objektum bejárata. Elindulunk felé, pedig senki sem mondta. De az biztos, hogy valami moraj féle jön onnan. Vonzásának nem bírunk ellenállni. Egyre erősödik a hang, már a lábunk alatt is remeg a föld. Mi meg csak megyünk és szép csendesen körbevesszük a bejáratot. A hanghatás most már olyan erős, hogy megtorpanunk. Fenyegető és ijesztő kezd lenni. Többen nevetgélni kezdenek. Amolyan rettenetesen beijedt nevetgélés ez. Aztán gyorsan abba hagyják. Senki nem mer szólni, sem moccanni. Egyszerre csak félelmetes lesz az éjszaka, a mély sötét ég. A csillagok túl közel jönnek.
A fém bejárati ajtó homályos üvege mögött piciny fények jelennek meg. Fénypászmák. Mintha tapogatnák, kapirgálnák az üveget. Ezek ki akarnak jönni - zakatol a fejemben. Időnként árnyak tűnnek fel a fények között és előtt. Mint egy zavaros vizű óriás akváriumban. Mintha emberek lennének. Aztán egy lény tényleg megtapadni látszik közel az üveghez. Olyan ember formájú, és mintha szemüvege is lenne. A hangrobaj hirtelen megszűnik. Csend.
Fénypászmák és humanoidok a zavaros üvegvíz mögött.
Az ajtó kinyílik.
Óvatosan kilép egy szemüveges, hosszú hajú, köpenyes alak. Kezében zseblámpa. Aztán egyre több szemüveges, hosszú hajú, köpenyes, zseblámpás alak rajzik ki. Lámpáikkal szemünkbe világítva közelednek felénk, majd megállnak előttünk. Látjuk, hogy teljesen egyformák. Idegenek. Éppen a lélekhatáron állnak.
Egy pillanat múlva azonban már el is vegyülnek közöttünk. Megállnak egy-egy emberrel szemben és jobb tenyerüket feléjük tartják. Az emberek rövid hezitálás után megismétlik a mozdulatot csak bal tenyérrel. Kis csendek születnek. A tenyerek összeérnek és elmúlik a félelem. Az idegenek nem szólnak, csak lámpáikkal jeleznek és élő láncot, jelzőpontokat alkotva máris elérik, hogy arra menjünk amerre ők akarják. És mi megyünk, bár minden sötét és még sohasem jártunk itt. Nem tudjuk mi vár ránk, de követjük őket. Ellenállni lehetetlen.

A csillagász álma
 

A KGB alaposan törheti a fejét, hogy miféle üzenetet küldhettek annak idején, hogy egyszerre csak a nem működő objektumból egy Shilling Árpád rendezte életforma transzformálódott. A szakértők és titkos megfigyelők szerint ez egy színházi előadás.
Szerintem is. Mégpedig lenyűgöző. Lenyűgöző, mert szívszorító emléket állít az aranyembereknek, mert bizalmat tud kelteni a földlakókban egy másik földlakó iránt, mert egyetlen pillanat alatt meg tudta kóstoltatni annak a rettegésnek a fémes ízét, amikor rácsukják az emberekre a vagon ajtót, mert meg tudott nevettetni, mert játszani és győzni tanított, mert megmutatta, hogy mi az hogy: Esendő, mert felröpített a csillagokba miközben a fűben álltunk-ültünk, mert álmodni hagyott, holott mindannyian tudtuk, hogy az csak ipari kamerák vetített képe, és a súlytalanság "csak" hanyattfekvés.

Láthattam, hogyan szállnak füstként emberi testek fel az égbe.

A csillagász álma
 
A Kératakör színház.
A Kératakör színház egy mai, egy nagyon mai színház. Képes arra, hogy hiteles főszereplő legyen egy hangya, egy falun élő ember, egy képzett színész, a zene, a csillagos ég, az óriásteleszkóp, a bicikli, a néző stb. Peter Brook megállapításai az üres térről és a színházról változatlanul érvényben vannak, csak kiegészítésre szorulnak. A kilőtt kódok valahogy visszaérkeztek és megváltoztatták az életet a dörögdi medencében. Aki pedig ott volt, tudja, hogy a színházi életet is végérvényes (be)sugárzás érte. No meg őt magát is. Innentől máshogyan gondolkozik majd, ha azt hallja: színházi előadás. Mintha most érett volna be a shakespeare-i mondat: "Színház az egész világ." Igen, mindenestül. Egy előadásba belefér egy egész "űrbázis". Egy "szputnyikba" belefér egy egész előadás.

Főszerepben a hangya.
 

Most már csak egy olyan kód kéne, ami a napi 200 fős részvételt valahogy a tizedik hatványra emeli. Szerintem ezt is hamarosan megoldják ezek a tehetséges színházcsinálók.

Ó, kedves olvasóm, legszívesebben leírtam volna, hogy mily csodálatos stációkban álmodták meg velünk a Csillagász álmát a "körösök", de itt most nincs annyi tér, hogy az elférne.

Korcula
 

A Korcula című színielőadás a súgó szerint "nyers változat 13 színészre". Pintér Béla kurzusvezető rendezte a maga írta előadást a III. évfolyamos zenész színész osztály részére.
A szokásos Gástya árok helyett, eredetileg a funkciója miatt elnevezett, ám esős időben nyelvi trouvaille-ként ható, Szárítóban került sor az eseményre. A csapat minden tagja valóban rendkívül muzikális. Szinte mindenki játszott valamilyen hangszeren. Az egyik lány például egyaránt biztos kézzel bánt a dobverőkkel és a billentyűkkel is. Amikor egyszerre énekeltek egészen csodálatos, izgalmas hangzás simogatta a dobhátyámat. Fegyelmezett, minden ízében jól végrehajtott etűdsorozatot láthattunk. Bizonyára érdekes szellemi és gyakorlati kirándulás lehetett a színinövendékeknek a Pintér-féle sajátságos opera-próza színház fortélyainak kitanulása, az azokban való megmártózás. Kíváncsi leszek az őszi bemutatóra az eredeti társulat előadásában. Remélem nyoma sem marad a gyakorlásra, tanításra ugyan nagyszerűen megfelelő etűdös - ám tartalmilag vékonyka - szerkezetű előadásnak. Keményen meg kell alapozni a vastagon trágár kiszólások szituációit, miértjeit, mert egyébként csak buta röhincsélés kiváltására lesznek alkalmasak, amiket itt most meg is tapasztalhattunk. Pintér Béla darabjainak erőssége, hogy az intim viszonyok abnormalitásán keresztül ábrázolja a világ abnormalitását, a kapcsolatok működésképtelenségét. Ehhez azonban mindig is szükségeltetett a hiteles figurák alapos megírása és megteremtése. A sorsok ügyes görgetése. Itt most még csak jelzés szintű sematikus vázlatokat láthattunk. Persze ez most pontosan elég volt a növendékek bemutatkozására, akiket jó volt megismerni. Jó volt látni, hogy tehetségesek.

Íva Bittová
 

Ha már tehetségről beszéltem, nem mehetek el szó nélkül egy zenei csoda völgybeszállása mellett. Ugyanis Pulán, a szeretett Bárka kikötőben, a tavaly beígért, de hiába várt Íva Bittová lépett fel. A győri Mediawave-nek is rendszeres látogatója vagyok. Ám ott is úgy jártam, hogy "csak" filmen láthattam. A meghirdetett koncertek rendre elmaradtak. A morva csoda nem jött és nem jött. A róla szóló film meggyőzött nem evilági tehetségéről és emberi nagyságáról. Ezért fel sem merült bennem, hogy csak egy kicsit is meginogjak szeretésében csupán azért, mert nem jön el. Biztos nem tud, közbe jött valami, beteg a mamája, menekülteknek játszik és gyógyít. De hogy nem akar idejönni az soha fel sem merülhetett. A világnak keresztbe-kasul szüksége van rá.
Szóval ülünk a fűbe állított padon Szabival a jazzgitárossal és kedvesével, akiket még a dörögdi klastrom kocsmában sikerült elcsábítanom Bittovára. Nem is hallottak róla és egészen más koncertre akartak menni. Biztos, hogy jó lesz? - néztek rám szúrósan. Égre-földre esküszöm, bevállalok akármilyen kártérítést, tuti hogy életre szóló élmény lesz. Enyhe gyanakvás lapul a szemekben. Aztán nem tehetek mást, elmesélem nekik a filmbéli jelenetet, amiben egy hatalmas templom jelentős létszámú közönségét egyetlen kicsiny síppal és énekével tudott mágikus erővel egyetlen lélegzetté olvasztani. Ez hat. Szabi zenész, tudja miről beszélek. Egy órával a koncert előtt helyet foglalunk az első padok egyikén. Jóformán alig vannak. Viccelődünk, hogy na, megint nem jön, hiába minden virrasztás. A poénkodásba bekapcsolódnak innen is, onnan is. Aztán egy határon túl már nincs helye viccnek. Mások is látták a filmet és tisztelettudó csendekben említődnek fel a jelenetek. Mire befejeződnek a Bittová történetek - mert volt, aki élőben is látta - csak azt látni, hogy minden négyzetcentiméter fű foglalt. A padokon már rég nincs hely. Sűrű embertömeg vár moccanatlan. A színpad kivilágítva.
És akkor a hátunk mögül, a tömegből felcsendül egy hang. Ének, ami közeledik, de ami mindig is itt volt. Bittová előtt lassan nyílik a tekergő, emberi, zegzugos folyosó a színpadig. Vállára vetett hegedűtokkal, egyszerű kötött kardigánban lépdel közöttünk. Az égbolt templomi hajóvá hajol. Megszentelt falak emelkednek, a szél elül. Csak ő van és mi. Nem tudom, hogyan csinálja, de a világ közepe lesz ő, nincs mitől félni, átölel, betakar, befogad, erős várat emel nekünk, egészen picivé és könnyűvé hajtogat össze minket, hogy megannyi önfeledt pillangóként átéljük a gondtalan lebegés gyönyörét.
Itt volt Bittová.
Nincs több, mit erről mondhatnék. Bocsánat.

Kapcsolódó linkek:
   • Hol van a Völgy?
   • Völgyhangok
   • Mix_túra
   
   • A Művészetek Völgye honlapja
   
[ Molnár Csaba ] 2006-08-08 11:51:00