Műgyűjtők éjszakája
Budapest, V. Falk Miksa utca 6-12
Első alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők éjszakája címet viselő eseményt Magyarországon 2006. augusztus 3-án (csütörtök) 17-től 24 óráig. A budapesti „galériások utcájában”, a Falk Miksa utcában 9 galéria és üzlet csatlakozott a Franciaországban már gyakorlattá vált programhoz.
A párizsi galériás negyedekben évente többször kerül sor a nagy népszerűségnek örvendő eseményre. Az adott estén egymást követik a kiállítás-megnyitók és kulturális programok.
Ez adta az ötletet a budapesti galériák tulajdonosainak is: a versengést félretéve összefogtak annak érdekében, hogy izgalmas, érdekes estét biztosítsanak a fővárosban a műgyűjtőknek és a képzőművészet iránt érdeklődőknek. Az est megrendezésével egy olyan hagyományt kívánnak teremteni, amely minden évben több alkalommal lehetőséget nyújt a műkedvelők számára, hogy pezsgő környezetben, változatos programokkal és kiállításokkal kapcsolódjanak ki.
Első alkalommal kilenc galéria és üzlet vesz részt az eseményen, amely nem zárt; a későbbiekben szívesen látnak új csatlakozókat is. Az est folyamán hosszabbított nyitva tartással, kiállítás-megnyitókkal, koncerttel, újdonságokkal, különleges, muzeális borokkal és borkóstolóval várják a Falk Miksa utcában az érdeklődőket. A program ingyenes.

 
A programban részt vesznek:

Körmendi Galéria
17.00 óra: Kéri László, Tornyai-díjas festőművész kiállítása.
Megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író.
Falk Miksa u. 7.

Pintér Sonja Kortárs Galéria
18:00 óra: „Kapu a teljesség felé” című kiállítás megnyitója.
Rendező: Avar Ákos, megnyitja: Avar Ludmilla A megnyitót követően a Zurgó Együttes koncertje.
Falk Miksa u. 10.

Erdész & Makláry Fine Arts Galéria
A „Paul Kallos (1928-2001)” című új kiállítással várják az érdeklődőket az este folyamán.
Falk Miksa u. 10.

Bardoni Eurostyle-Design
Válogatás a XX. század első felének lakberendezési tárgyaiból.
Falk Miksa u. 12.

Café Picard
Mediterrán ételek, kávéspecialitások és teakülönlegességek éjfélig a kávézón belül és kívül.
Falk Miksa u. 10.

Haas Galéria
„Modern klasszikusok” címmel tárlat XX. századi festményekből és grafikákból.
Falk Miksa u. 6.

Parlament Borszaküzlet
Este 18-tól 24 óráig ingyenes borkóstoló a Villányi- és a Csányi-pincészetből. Az üzletben muzeális, magyar és külföldi borok vásárolhatók.
Falk Miksa u. 6.

Pintér Antik
Antik tárgyak a reneszánsztól napjainkig – éjfélig nyitva tart Közép-Európa legnagyobb régiségkereskedése.
Falk Miksa u. 10.

Studio Agram
Az Art Deco- és a Bauhaus-bútorok világa.
Falk Miksa u. 10.

[ Ka-Lász ] 2006-07-29 00:02:00