Völgyhangok
Művészetek Völgye 2006. II. jelentkezés
"A harmadik napon, amikor Parti Nagy Lajos "Ibusár - megállóhely" című huszerettjét készülünk megzengetni a kiváló akusztikájú térben, egyszercsak elfogynak a helyek a padokban." - írja Molnár Csaba a Völgyből.
Az első napok agyforraló heve alább hagy, a gondolatok kissé rendezettebbé válnak. Főleg, ha a taliándörögdi - továbbiakban dörögdi - katolikus templom hűvösébe húzódik az ember fia. Kedves olvasóm ne hidd, hogy afféle illetlen hűsölésről van szó. A szakrális helyet Sanyipap (sic!), azaz Illés Sándor bocsátotta a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőség Rádiószínházának rendelkezésére. Az ötlet Kardos András és Solténszky Tibor agyából pattant ki. Mármint, hogy szóljanak hangjátékok a Völgyben. Mivel én úgy is a szabadságomat töltöm ott, majd elkormányozgatom a napi tennivalókat. Így is lett. Megírtuk és kinyomtattuk az ismertetőket, legyártottuk a CD-ket, s mindezt elhoztuk a tett színhelyére. Sanyipap olthatatlan szerelmese az elektronikának és a számítástechnikának. A templomban finom hangú hangfalpár, Pioneer erősítő és 5 CD-t befogadó, tálcás lejátszó vár minket. Minden készen áll, mindent elterveztünk. Szőke András a hangjátékok előtt majd szebbnél-szebb bevezetőket fog mondani, én meg a végén elbeszélgetek a hallgatósággal.
És eljött a megmérettetés ideje. Az első napon a gége környékén dobogott a szívünk. Hallgatóság, közönség? Hm...lesz-e, jön-e majd valaki a Völgy forgatagában a dörögdi templomocskába hangjátékot hallgatni? A szórólapok a padsorokon szépen kiterítve, a Súgóban felsorolva mikor, hol, mit hallhat a nagyérdemű, mi pedig a bejárat előtti füvön ülünk, keringünk, sétálunk: várunk. És megjelenik az első völgylakó, aki céltudatosan, hangjátékot jött hallgatni.

Hangjáték hallgatása közben
 

A harmadik napon, amikor Parti Nagy Lajos "Ibusár - megállóhely" című huszerettjét készülünk megzengetni a kiváló akusztikájú térben, egyszercsak elfogynak a helyek a padokban. Már az öreg harmóniumot rejtő emeleti karzaton is ülnek. Pótszékeket teszünk az oltár elé. Hihetetlen, de működik a dolog. Híre ment, és jönnek és jönnek. Az elképzelés, hogy Hangjáték Baráti Kört hozzunk létre, a szemünk előtt válik valósággá. Kis kék füzetünk, melybe a hallgatóság email címeit várjuk, szép lassan már az ötödik oldalát mutatja beteltnek. Mi pedig majd szépen írunk nekik minden egyes újonnan elkészült hangjátékról, és meghívjuk őket nyilvános meghallgatásra, ahol még a hivatalos Rádiós bemutató előtt véleményt mondhatnak.
Egyre többen fogalmazzák meg ama különös - bár nekünk nagyon is érthető - véleményüket, hogy filmeket, képeket látnak miközben hangszínházat hallgatnak. Sőt, szabadabbnak érzik magukat, mert rájuk van bízva a kreativitás, a művészet. Ezt egy bejegyzés is megörökíti a vendégkönyvünkben. Mert az is van ám.
Ma reggel a templom kapuján lévő invitálónk elmélyült tanulmányozása után az egyik lány azt mondta a másik kettőnek: - Ja, ez nem vetítés. És csalódott arccal elkocogtak.
Azért mi és a szélesedő kör bizakodunk, hogy jövőre ismét itt lehetünk. Már tervezzük a még tökéletesebb műélvezet feltételrendszereit, no meg a Hangóvodát. De erről még csitt!

Solténszky Tibor megnyilatkozik
 
Anselmo koncert
 

Nem restség részemről kedves olvasóm, hogy nem írom le a programok pontos helyét és idejét. Mindazt megtalálod a www.kapolcs.hu-n, ráadásul naponta frissül, ha változik valami. Márpedig változik. No és az is hozzájön még ehhez, hogy csak igen ritkán vannak jövőbe látó pillanataim. Így tehát többnyire csak a megtapasztalt eseményekről tudósíthatok. Történt például 28-án pénteken, hogy a klastrom sokat látott színpadán fellépett az Anselmo Crew zenekar. Az eddigi évekhez képest szokatlan hangosítási nehézségek ellenére olyan fergeteges életöröm-multi-intravénás-hyperdózist nyomott, hogy kénytelenek voltunk a mennyországba táncolni magunkat. Ahol is vadul röpködtek pufók angyalok és mérhetetlen mennyiségben döntötték belénk a mannát. Ördögök ölelkeztek szigorú APEH ellenőrökkel, akik nagy okosan harminc szobát béreltek ki Tapolcán, hogy jól meg- és leellenőrizzék a Völgy pénzzel bánó szolgáltatóit. Annyira titkosan csinálták a műveletet, hogy még a szobaszámukat sem tudom leírni.
Erről persze rögtön eszembe jut a januári római utunk, ahol is betértünk egy igen forgalmas és bambinóktól (helyesen bambini) hangos vendéglőbe. A falakról a személyzetről - a szakácstól a főnökig - gyönyörű ölelkezős, amolyan dolce vita fotók mosolyogtak ránk. Abrosz nem volt, helyette asztalméretű papírt terítettek elénk. Miután fogyasztottunk és fizetni intettük a főnököt, jött is és tételesen ráfirkantotta az abrosszá nemesült pépörre az euróban értendő összegeket. Mindenre rákérdezett, hogy OK? OK - mondtuk. Aláhúzta, összeadta, kifizettük ő meg eltette a pénzt. Az "abroszt" egy laza mozdulattal gombóccá gyűrte és csont nélkül a kukába dobta. Ezt mindenkinél így tette. Később még számos efféle jelenséget figyeltünk meg, de ezekkel már nem untatom a kedves olvasót. No de mit is akartam ezzel? Csupán annyit, hogy a megfigyelések arra a megállapításra juttattak, hogy máshol talán az a fontos, hogy működjenek a dolgok, és nem az, hogy hogyan NE működjenek. Itt először meghozzuk a tiltásokat, a negációkat és a kizárásokat, majd megállapítjuk a büntetések mértékét és a fenyítések súlyát. Aztán ha jut időnk és kedvünk, akkor nekiláthatunk csinálni valamit, azaz vállalkozni. Így aztán itt nehéz vállalkozni az életre. Ez utóbbi megállapítást viszont tegnap este mondta nekem a Lugas kávézó igen szimpatikus séfje, miután megkérdezte, hogy milyen minőségben vagyok jelen a Völgyben. Érdekelték a hangjátékok. Ismerte Parti Nagy-ot, s míg rálapátolta az ínyenc módra megsütött krumplikat és zöldségeket a tányéromra elbeszélgettünk a jó magyar ellenőrökről, az angol pubok számlaadási szokásairól és az adózás és az életben maradás esélyeiről és rendjéről. Egyébként a Lugasban iszonyúúúúan jó kávét lehet inni. Van egy kávépörkölő szerkezet az udvaron. Amikor működik mennyei illatok töltik be a leget - mégsem légettyű. A csészéket meg pompás ízű feketelevessel töltik tele. Kávé fanoknak kihagyhatatlan, egyszerű kávéfogyasztóknak pedig elakad a lélegzete a megdöbbentő élménytől. Ilyen a kávé íze? Óh yeah, igen ilyen!
Az élet íze, itt a Völgyben, a Lugasban.
Az Anselmot azért két nap múlva újból megkóstoltuk a Vigántpetendi nagysátorban. Kértem is felvételet tőlük és majd jól le is adom a Rádióban, hogy te is hallhasd. Legyen neked is életöröm csakra-bomba, kedves, kedves olvasóm!

Kapcsolódó linkek:
   • Hol van a Völgy?
   • Hang-Színház
   • Az esemény honlapja
   
[ Molnár Csaba ] 2006-08-03 23:31:00