Szerelemmé vált szenvedély
Színész fotómasinával
Nem csak őt fotózzák. Ő is fotóz másokat. S hogy milyen színvonalon, arról bárki meggyőződhet, ha ellátogat a Cafe Eklektikába (Bp. VI. Nagymező u. 30.), ahol 2006. augusztus 27-ig tekinthető meg Kolovratnik Krisztián fotókiállítása.
A Vígszínház színművészének sokoldalúságáról árulkodik a közelmúltban, a Pesti Színházban bemutatott Lila ákáchoz komponált muzsika. Most kiderült, hogy a zeneszerzés mellett optikán keresztül is szemléli a világot. Számára így teljes a kép.

- Régi szenvedélyed a fotózás, vagy vadonatúj szerelem?

- Szerelemmé vált szenvedély.

- Hogy kezdődött?

- Ezt nem tudnám konkrétan megmondani, de anyám talált nemrég egy tekercs filmet, amit állítólag négy évesen azért kértem, hogy elkészítsem az első fotósorozatomat. Ez így elég vicces, de lényegében igaz.

- Komoly, profi géppel dolgozol?

- Nyilvánvaló, hogy fontos a jó gép, különösen az optika. De nagyon szeretem a régi masinákat, és mivel filmre szeretek fotózni, a régebbi analógok között is találtam igazán jót magamnak.

- Mi vonz jobban: portré, szociofotó, netán dokumentáris jellegű felvételek készítése?

- Szeretem a szubjektív képeket. Azt próbálom visszaadni, amit és ahogyan abban az adott pillanatban láttam. Evidensnek tűnő helyzeteket kicsit sajátos szemszögből. Éppen ezért nem vágom és nem is utómunkázom a fotóimat.

- A színház, a színész központi szerepet kap a képeiden?

- Egyáltalán nem. Talán azért sem, mert ez saját közeg és néha túl intimnek tartom ahhoz, hogy ebbe, mint külső szemlélő belemásszak.

 
 
- Hány képet állítasz ki? Mi lesz a sorsuk? Eladók? Vagy megőrzöd őket? Esetleg párat elajándékozol az ismerőseidnek, barátaidnak?

- Most harminc kép kerül kiállításra. Ezek eladók. Néhány barátom már kért belőlük, ami igazán jól esik, mert tudom, hogy soha nem voltak elfogultak. A többit majd meglátjuk.

- Végül is mit jelent számodra ez a tevékenység? Hobbi, vagy annál több? Egyáltalán jut rá időd?

- Szinte mindig nálam van a fényképezőgépem, hogy amit látok, megörökíthessem. Ez inkább életforma és talán ezért nem érzem, hogy külön időt kéne rá szakítanom rá. Nem is szeretném, hogy kötöttség legyen. Nem szeretném munkaként csinálni. Szeretem, ha szabadon csinálhatok valamit, és nem kell megfelelnem mások értékrendjének.

- Van ebben a műfajban példaképed?

- A szellemkép szabadiskolába jártam, ahol többek között Vancsó Zoltán is tanított. Az ő képi világa nagyon közel áll hozzám. És természetesen nagyon sok fotós munkáját szeretem, de ezt most nem kezdeném el sorolni.

- Kollégáid közül - többek közt - Csákányi Eszter és Fesztbaum Béla is kedvet kapott a fotózáshoz. Beszélgettél-e velük véletlenül a dologról, vagy akár mással a szakmából?

- Mi inkább színházról beszélgetünk, de természetesen ez is szóba kerül néha. Ám fotós kérdésekről jobban szeretek fotósokkal beszélgetni.

- Mi volt a legnagyobb dicséret a kritikusoktól?

- Bekerült képem a sajtófotó albumba, ez nekem nagyon sokat jelentett, már csak azért is, mert először pályáztam és a szakma döntött.

 
 
- Mi szeretnél lenni: a legjobb fotós a színészek között, vagy a legjobb színész a fotósok mezőnyében?

- Soha nem akartam és nem is akarok „önjelölt zseni” lenni. Fontos nekem a fotós-szakma véleménye, és semmit nem szeretnék úgy csinálni, hogy az önmagában ne képviseljen elég értéket. Erre volt jó eddig a suli és az elmúlt két év, hogy megtudjam, jó irányban gondolkodom-e, vagy sem.

- Elhiszem neked, hogy több ez, mint hirtelen fellángolás. De meddig tart?

- Semmit nem szeretek behatárolni. Addig fotózom, ameddig jólesik, és ameddig úgy látom, hogy érdemes.

[ Kiss Péter ] 2006-07-17 00:02:00