„…de az is lehet, hogy csak túl sokat járok moziba.”
Danis Tanović – Pokol
Furcsa vegyes film lett Danis Tanović (fotó) Pokla, pillanatokra elbűvöl, de a 95 perc alatt többet elvesz, mint amennyit adni képes.
Az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a kaleidoszkóp színesen kavargó változások gyors egymásutánja. Danis Tanovic Pokol című filmje pont így villantja fel három, illetve négy szerencsétlen nő történetét: Sophie, házas két gyerekkel, de csalja a férje; Céline, azt hiszi szerelmes belé egy férfi, akiről kiderül, hogy homoszexuális, ráadásul Céline apjába volt szerelmes; Anne, barátnője apjától terhes, a férfi autóbalesetben meghal. A negyedik nő a három lány anyja, pedofília gyanújával börtönbe juttatja a férjét, egy családi perpatvar következtében se járni, se beszélni nem tud. A szereplők rokoni kapcsolatai csak a film végére tisztázódnak. És akkor mi van? Semmi. Épp ezért Tanovic filmje számomra a csalódás maga. Úgy tűnik, hogy a Pokol egy újabb, azon filmek hosszú sorában, melyekben kiderül, hogy a végzet és a véletlen nem egymás szinonimái, és, hogy minden mindennel összefügg. Számomra ez a felállás már édeskevés ahhoz, hogy ne tudjam, hogyan értem el a mozitól hazáig. A csalódottság és a düh érzését csak súlyosbítja, hogy egy olyan rendező filmjéről van szó, akinek az első filmje a Senkiföldje, bizonyíték arra, hogy lehet még szívszorítóan szépet, mélységeset alkotni teljesen giccs- és közhelymentesen is. Szép, hogy madárfészek izzik a Pokol elején, kaleidoszkópon át vörösesen, vagyis nagy kár, hogy nem „csak” szép, úgy önmagában, hanem banális metaforája a család pokollá vált életének.

 

Szóval, amint beigazolódik, hogy ez a film is rejtélyek kibogozásáról szól, egyáltalán nem érdekel a szereplők sorsa, a Médeia párhuzam, és az sem, hogy „a dráma megélése, az életben az egyedüli lehetőség”. Nem okoz különösebb fejtörést a történet rekonstruálása, sőt a film történései egyenesen bejósolhatóak. A lelkesedés, amit a film első pár perce okozott - egy csupasz, most született kis kakukk sorra kilökdösi a még ki nem kelt fiókákat- csak pillanatokra tér vissza a film során, egy-egy meglehetősen hiteles féltékenységi jelenet láttán, vagy a gyerekek félelmének ábrázolásának hatására. De amúgy a rendező által felhasznált eszközök ahelyett, hogy erősítenék, sorra indoktalanul kioltják egymást: ha a jelenet amúgy is feszült, semmi szükség elcsépelt vonósokra. Furcsa vegyes film lett a Pokol, pillanatokra elbűvöl, de a 95 perc alatt többet elvesz, mint amennyit adni képes.

 
Kapcsolódó linkek:
   • Zalán Márk írása A Pokolról
[ Szabó Nóra ] 2006-07-12 22:13:00