Az utolsó romantikus
Nagy Tibor új albuma
A popzene hazai vizein evezve, ne mulasszunk el lehorgonyozni Nagy Tibor (fotó) Magnus zeneszerző kikötőjében. Igen, ő az a különc alak, aki dr. Jekyll-ként ügyvédi praxist folytat, miközben kimenekülvén a száraz paragrafusok szorításából, fülbemászó melódiákat csihol - Mr.Hyde bőrébe bújva. Nem szégyelli, mi több, vállalja, hogy a közönségnek írja a dalokat, s nem a (finnyás) szakmának.
A publikum pedig veszi a lapot, akarom mondani a lemezét, mert valami furcsa okból kifolyólag, szeret elandalodni az érzelmeken és a dallamon. Ez utóbbi kettő – zenei hasonlattal élve – egy húron pendül Magnus (latinul: nagy) dalaiban. Persze a Kikötők című legújabb albumán válogatott legénység sorakozik fel a fedélzeten. A Fiesta például a korábbi country helyett mambó ritmusban „sprintel” a Postakocsival. Drágagyöngy a korongon az Olcsó regény – Judy elővezetésében. A karcos hangú (és bájú) Marót Viki viszont nem az eredeti „No, Miss”-ként szólítja meg az angol tanárát, amelynek az a következménye, hogy tinédzser lányom először lószőrnek értette a No, Sir-t. Kefir is lebukik a Nárciszok virulnak című örökzöld előadása kapcsán. Eddig is sejtettük, de ezek után végképp nem tagadhatja, hogy javíthatatlanul lírai lélek.

 
 
 
Tóth Vera akár San Remo-i dalfesztivált nyerhetne a Színház című opus tökéletes interpretálásával. A címadó Kikötők pedig Szekeres Adrien és Gáspár Laci fűtött, szenvedélyes tolmácsolásában – íme jóslok-, a nyár nagy-nagy slágere lesz! Ugyanakkor a Föld legaljasabb fickója lennék, ha elfeledném megemlíteni a hajós népség közt Nagy Edmondot, a Bon-Bont, Galambos Dorina és Péhly Barna duettjét, a Hooligans-t valamint a Club 54-et, akik friss életet leheltek a régi édes dallamokba. Rajtuk kívül Magnus kapitány uram lélekemelő lélekvesztőjén utaznak olyan „élő klasszikusok”, mint Katona Klári, Komár László vagy Charlie. Az égi társulatból Cserháti Zsuzsa és Máté Péter csatlakoztak hozzájuk. Ők is élnek. Amíg a dalok szólnak. Tudja ezt Nagy Tibor. Az utolsó romantikus.

[ k.p. ] 2006-07-05 14:50:00