Szabó Tibor: Tari Dénes utazása (1.)
A nagymama régi szobája, ez a szigorú kálvinista háló kifordult magából, mióta az egyetemista lány lakta. Nemcsak jegyzetek meg könyvek, de koszos zoknik, használt bugyik hevertek lehetetlen helyeken, és a drága blúzok összegyűrve a fotelben. - Legalább szellőztethetnél néha - mondta Tari Dénes rosszkedvűen. - Olyan büdös van itt, mint egy rókalyukban.
   
    Büdöstől még senki nem fagyott meg
   
   Kinő az ember minden jóból végül, mondta Tari Dénes közkönyvtáros eltűnődve. Az északi kisváros buszpályaudvarán álldogált, a miskolci járat ringatózó fara még nem tűnt el a kanyarban, és ő egyszerre megértette, hogy tényleg hiába, mert ez most már mindig így lenne. A sírással is, meg a hazugozással se másként - nem lehet ellene mit tenni. Elmúlnak a kislányok egytől egyig. Mint az influenza cseresznyevirágzáskor.
   Március volt, alig enyhébb a télnél, a közeli hegyekről még hószagot hozott a szél, amikor arról fújt éppen, és Tari Dénes nem gondolta, hogy más is hallja, amit igazából nem is másnak mondott a buszpályaudvar peronján, bámulva közben a távolodó sárgát. De úgy esett, hogy az öreg Ladicska bácsi, a féllábú újságárus meghallotta mégis, vagy csak látta az idétlen búcsúzkodást, ki tudja, mindenesetre, odalépett Tari Dénes közkönyvtáros mellé, aztán együttérzőn átölelte a vállát. Monamí… szëlámúr…, búgta az öreg, miközben a miskolci járatot elnyelte a piac mögötti nagy kanyar. És Harangozni kezdtek a reggeli misére.
   Bassza az ég, sóhajtotta Tari Dénes, majd igazat adón bólintott Ladicska bácsinak.
   Akkor határozta el, hogy ez volt az utolsó. Hogy nem lesz több kislány. Mást keres, amiért lelkesedni lehet. TOVÁBB
   
   Kapcsolódó:
   Szabó Tibor: Tárca 5.
   Szabó Tibor: Tárca 4.
   Szabó Tibor: Tárca 3.
   Szabó Tibor: Tárca 2.
   Szabó Tibor: Tárca 1.
   
   
2006-04-03 05:34:00